Keresés

2019. január 21. hétfő
Ágnes
A Nap kel 07:28-kor,
nyugszik 16:35-kor.

Holnap
Vince, Artúr
napja lesz.

Hírlevél

A Természetjáró Fiatalok Szövetsége Hírlevelele 2011 márcusában indult. Mára a TFSZ egyik legfontosabb, kimutathatóan hasznos kommunikációs csatornájává vált. Népszerűsége, a feliratkozók száma hétről-hétre nő. Szeretnénk, ha minden tagszervezetünkből minél többen, de legalább a vezetőségi tagok fel lennének iratkozva a Hírlevélre. A Hírlevél hetente egy alkalommal jelenik meg, rendszerint csütörtök dél környékén

huenfrderu

Az Ifjúsági Természetjárás Napja a természetszerető és a természetet még nem annyira szerető fiatalok számára jött létre. A kezdeményezés célja az, hogy a lehető legtöbb fiatalt kicsalogassunk a természetbe,
hogy megszerettessük velük a természetjárást, hogy olyan élményekhez juttassuk őket, amik miatt később maguknak, illetve ha eljön az idő, akkor a gyerekeiknek is szerveznek majd programokat a természetbe, a természet közelébe. Azt reméljük, hogy a kifejezetten a fiatalok számára tervezett pályázatok és programok segítségével közelebb kerülhetünk ehhez a célhoz.

Az Ifjúsági Természetjárás Napja, vagyis napjai 2017. június 10-11-én (szombat-vasárnap) lesznek. Terveink szerint ezen a hétvégén országszerte számos programmal várjuk majd a fiatalokat, illetve a tavasz folyamán is különféle programokkal szeretnénk közelebb vinni a fiatalokat a természethez. (A meghirdetett programok a További programok menüpontból érhetők majd el. Az átláthatóságot szem előtt tartva időrendben, illetve helyszín szerinti csoportosításban is böngészhetőek a programok.)

Új programok meghirdetésére is van lehetőség. Részletek az Információ – Új programot indítanék!menüpontban.

Az Ifjúsági Természetjárás Napjához kapcsolódóan három pályázatot, kiemelt programot hirdettünk a fiataloknak, melyek eredményhirdetésére a  2017. június 10-11-edikei hétvégén kerül sor.

Kiemelt programok, pályázatok:

– videópályázat
– szelfigyűjtés
– kilométergyűjtés

Az Ifjúsági Természetjárás Napjához kapcsolódó szórólap itt található online terjeszthető, illetve nyomtatóbarátabb változatban.

Nemzetközi Programok

  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (2)

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (2)...
    Bővebben...:  
  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (3)

    Közzététel: 2018. dec. 7.

    Get insights from the UNFCCC negotiations on climate change. International Young Naturefriends is attending COP24 every year with an own delegation to represent three values of the organisation: solidarity, experiential learning and love and care for nature.

    Follow our daily reports to side events, workshops, actions and meet climate activists from all over the world.

    Youth for climate action!

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (3)...
    Bővebben...:  
  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (1)

    Közzététel: 2018. dec. 7.

    Get insights from the UNFCCC negotiations on climate change. International Young Naturefriends is attending COP24 every year with an own delegation to represent three values of the organisation: solidarity, experiential learning and love and care for nature.

    Follow our daily reports to side events, workshops, actions and meet climate activists from all over the world.

    Youth for climate action!

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (1)...
    Bővebben...:  

Népszerű címkék

Nem találhatók címkék.

Együttműködő Partnereink

 Térképeket a rendezvényre a Cartographia kft.-t biztosítja.

Köszönjük támogatásukat.

logo ketsoros300btssz logo 25pemesz_logoPest Megyei Szabadidősport Szövetségntp logopmgyia logoPest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványdiaksport_logo.jpglogo-mob-slogen-2.pngiynf_logo.pnggolding_logo_hosszu.jpgKarpatok_cmyk.jpgEGT_NCTA.jpgnea-01.jpg