Keresés

2019. január 21. hétfő
Ágnes
A Nap kel 07:28-kor,
nyugszik 16:35-kor.

Holnap
Vince, Artúr
napja lesz.

Hírlevél

A Természetjáró Fiatalok Szövetsége Hírlevelele 2011 márcusában indult. Mára a TFSZ egyik legfontosabb, kimutathatóan hasznos kommunikációs csatornájává vált. Népszerűsége, a feliratkozók száma hétről-hétre nő. Szeretnénk, ha minden tagszervezetünkből minél többen, de legalább a vezetőségi tagok fel lennének iratkozva a Hírlevélre. A Hírlevél hetente egy alkalommal jelenik meg, rendszerint csütörtök dél környékén

huenfrderu

Kedves tagszervezetek, aktivisták, természetjárók!

Bár nem szoktam a hírlevelet kétszer kiküldeni, de most kivételt teszek, hiszen közeledik két fontos programunk.

 

Június 10-11-én lesz az Ifjúsági Természetjárás Napja elnevezésű programunk, melyet a Kreatív Túrázó Tinik Tanácsának nagyszerű ötlete alapján valósítunk meg. A mellékletben olvasható a program felhívása és a visszaküldendő táblázat. Az ezen a két napon megtett túráitok résztvevői névsorának elküldésével részt vehettek az ajándéksorsoláson. Ehhez a programhoz kapcsolódik a kilométergyűjtő és a szelfigyűjtő akciónk is, ahol szintén ajándéksorsoláson lehet részt venni. Célunk, hogy márciustól júniusig 10.000 km gyalogtúrát tegyünk meg a résztvevők számának és a megtett kilométerek szorzatának számításával. A programmal kapcsolatos minden tudnivalót a www.ifinapok.tfsz.hu oldalon megtalálhatod.

Másik nagy programunk a Természetjáró Gyerekek és Diákok Országos Találkozója, melyet idén Pusztamaróton rendezünk meg július 3-8. között. A táborban újdonságként két altábort terveztünk, mivel igény mutatkozott arra is, hogy nem versenyző csapatok is részt vehessenek a találkozón. Továbbra is várjuk az általános- és középiskolások mellett a 18 évnél idősebb valamint a kísérős (családi) kategóriában versenyzőket is. Igény esetén Tatáról illetve Tatára transzfer személy- és csomagszállítást tudunk biztosítani az érkezési és a távozási napokon. A városismereti verseny helyszíne szintén Tata lesz. A melléklet tájékoztatóban olvasható a többi lényeges információ. A szintén mellékelt jelentkezési lapot pedig – részvétel esetén – kérlek a június 11-i határidőig küldjétek vissza. Kérlek Titeket, akkor is feltétlenül jelezzetek vissza, ha még nem végleges a névsor, de minél előbb szeretnénk tudni, hogy kb. hány csapatra, hány főre számíthatunk.

Új! Az országos vándortáborozási programban nyáron lehetőség lenne – természetesen munkadíjért – csoportvezetőnek, túravezetőnek jelentkezni (idegen gyerekekhez). Akit érdekelne a lehetőség vegye fel a kapcsolatot Németh Imrével a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címen.

Köszönöm, hogy elolvastátok a hírlevelemet, a mellékelt felhívásokat szabadon terjeszthetitek, sőt megköszönöm, ha ezt teszitek. Jó túrákat és szép időt kívánok továbbra is:

 

Lehoczki Zoltán

Nemzetközi Programok

  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (2)

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (2)...
    Bővebben...:  
  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (3)

    Közzététel: 2018. dec. 7.

    Get insights from the UNFCCC negotiations on climate change. International Young Naturefriends is attending COP24 every year with an own delegation to represent three values of the organisation: solidarity, experiential learning and love and care for nature.

    Follow our daily reports to side events, workshops, actions and meet climate activists from all over the world.

    Youth for climate action!

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (3)...
    Bővebben...:  
  • UN Climate Change Conference 2018 - COP24 (1)

    Közzététel: 2018. dec. 7.

    Get insights from the UNFCCC negotiations on climate change. International Young Naturefriends is attending COP24 every year with an own delegation to represent three values of the organisation: solidarity, experiential learning and love and care for nature.

    Follow our daily reports to side events, workshops, actions and meet climate activists from all over the world.

    Youth for climate action!

    imageUN Climate Change Conference 2018 - COP24 (1)...
    Bővebben...:  

Népszerű címkék

Nem találhatók címkék.

Együttműködő Partnereink

 Térképeket a rendezvényre a Cartographia kft.-t biztosítja.

Köszönjük támogatásukat.

logo ketsoros300btssz logo 25pemesz_logoPest Megyei Szabadidősport Szövetségntp logopmgyia logoPest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványdiaksport_logo.jpglogo-mob-slogen-2.pngiynf_logo.pnggolding_logo_hosszu.jpgKarpatok_cmyk.jpgEGT_NCTA.jpgnea-01.jpg