Megosztás
,
, 
| A XXII. Természetjáró Gyermekek és Diákok Országos Találkozója egy csoportkísérő és korábbi rendező szemével. |
|
|
|
| Élménybeszámolók - Élménybeszámolók | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| Írta: Kriston Zoli | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| 2011. szeptember 08. csütörtök, 09:22 | ||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Az évenként megrendezett találkozó mindig kiemelt jelentőségű a túraversenyzést kedvelő egri általános és középiskolások körében. Hiszen el tudunk utazni egynapos versenyekre az ország számos pontjára, de a táborozással egybekötött találkozó, melyen együtt szerepel a négy versenyszám, nos ez egyedülálló, ez a TEGYOT – TEDOT!
Én 2007-ben kapcsolódtam be rendezőként, amikor a Kárpát Egyesület Eger kapta meg a rendezés jogát. Ott – igaz versenyen kívül – kimagaslóan szerepelt az akkor alakult „Serény Múmiák Klubja” fantázianevű csapatunk, a lányok lelkesedése segítette a folytatást. Immár ötödik alkalommal utaztunk, ezúttal Sárospatakra. A résztvevő megyék „törzsgárdája” 25 csapattal vonult fel, sajnálatos, hogy évről évre zsugorodik a jelentkezők száma. Erről készítettem egy kimutatást:
Valamit a TFSZ-nek tennie kell, mert ha a tendencia így marad, egy-két év, és nem lesz kinek megrendezni a találkozót. A korábban stabil résztvevőnek tartott Baranya megye tavaly kiszállt, az idén Tolna is megfogyatkozott. Talán a jövőre, a Balaton partja nagyobb vonzerőt jelent majd. Szerintem az anyagi feltételek szűkössége jelenti a kisebb gondot, havonta 2 – 3000 Ft félretétele megoldható és nem jelent egy összegű nagy kiadást a résztvevők részére. Először készült külön honlap a találkozóhoz, melyen folyamatosan nyomon kísérhetőek voltak az események, a határidők, lehetett készülni az elméleti és a városismereti versenyre. Kérdés, hogy mennyien foglalkoztak érdemben az igényesen megszerkesztett elméleti feladatsorokkal, mindenesetre elég kevesen küldték be. Továbbra is nagy előnyt jelent, ha a csapat tájfutót tud a soraiban, illetve ha részt vesz a különböző túraversenyeken. Mi, szokásunkhoz híven korábban érkezünk, hogy legyen idő egy gyakorló városismereti feladatsort megoldaniuk a csapatainknak (megint csak kis részben tudtam kitalálni a rendezők elképzeléseit). Mire visszaérnek a gyerekek, baljóslatú fellegek tornyosulnak a zempléni hegyek felől. Szállásunkat kényelmesnek, minden igényt kielégítőnek találjuk, azonban az időjárással már nincs szerencsénk. A megnyitó esőben zajlik, ügyes fogás a csapatok bemutatkozása, itt a hangosítást hiányolom, mert a hátsó sorokban pont azok zavarnak, akik semmit nem tesznek hozzá az eseményhez. Mivel lányaink szerényen és nem serényen mondták el a csatakiáltásukat (alig lehetett hallani a zajban) most szerénytelenül közre adom: „Itt vannak az egriek Serények nem szerények Múmiák a klub neve Csajokkal van csak tele Győzni jöttünk nem vitás Kell nekünk a kihívás Reméljük itt ránk talál Sok szerencsét túratárs!” A megnyitó után összekaptuk magunkat, mert kezdődött az első versenyszám. Éjszakai tájékozódási túraverseny A legrizikósabb versenyszám, melyen minden rendező és résztvevő szeret elsőként túljutni és emellett rengeteg izgalmat tartogat. Most sincs másként. Az időnként eleredő eső és a korábbi esőzések nyomán felázott talaj sokat kivett a csapatokból. A pálya a felvezető szakasszal együtt jó hosszúra sikeredett, a diákok 9, 41 km-es légvonalbeli pályája utakat jól használva is 12 km-re hízott, ehhez még jött a 3 km gyaloglás. A keverő csapatok legalább 20 km-t mentek. A pálya emellett legalább 500 m szintemelkedést is tartogatott. A pályakitűző nyilván úgy gondolta, hogy az ideális útvonalra felfűzött nagyszámú ellenőrző pont vezeti a csapatokat. A gyakorlatlan csapatokon azonban ez sem segít, ha a térképi helyzetüket nem képesek beazonosítani, bajba kerülnek. Végül 7 csapat fogott minden pontot, 11 csapat részben teljesítette a pályát, míg 7 adta fel eltévedés és az extrém körülmények miatt a versenyt. A jó eredmény elérése érdekében a tájékozódási tudás mellett nagy szerepet játszott a kitartás, a csapatmunka, a szélsőséges viszonyok közös elviselése. Szerény versenyzői tapasztalataimból javaslok néhány változtatást. Versenyidő: amennyiben a rendezők térképrajtos megoldásra kényszerülnek, úgy a tábortól a térképrajt elérése és az esetleg kiadott menetidő számításos feladat megoldási ideje is számítson bele a versenyidőbe. A térképcélból a tábor elérése szintén csökkentse a versenyidőt, de hogy ne vágtázzanak a csapatok befelé az éjszakában, a tényleges pályát kell ezáltal rövidebbre fogni. A verseny időtartama a hatályos szabályzat szerint: Javasolt változtatás: TEGYOT:120-210 perc TEGYOT:120-150 perc TEDOT: 150-270 perc. TEDOT: 150-210 perc Versenypálya: minden pályakitűző csupa jó szándékkal igyekszik minél jobb, izgalmasabb, tökéletesebb pályát kitalálni, ennek sokszor egy túl hosszú vagy túl technikás, a kezdők kedvét elvevő verseny lesz az eredménye. Az ellenőrző pontok helyét egyértelműen, jól látható helyen ki kell stekkelni, hogy az esetleg eltűnő bója helyett a stekk számát fel lehessen írni. A bóják kihelyezésénél a stekkek meglétét ellenőrizni kell, és ha szükséges, pótolni. A tedotos pálya 5, a tedotos pálya felső határa pedig 7 km legyen. Versenytérkép: Érdekes és újszerű a tájfutó és a turistatérkép „összedolgozása” egyetlen térképpé, az átmenetet jól látható vonal jelölte. Mivel a turista térkép elnagyolt, helyesen kevés ellenőrző pont került erre a részre. A csapatokat leginkább az zavarta meg, hogy a pálya elején a turistaút hálózat berajzolása nem volt egyértelmű (mik a meglévő és mik a törölt jelzett utak). Rendezők: Nonszensz, hogy az időmérő odébb költözik, mondván, nem tetszik neki a hely! Ezen a versenyen ez 2 helyen is előfordult, még a jobb csapatokat is megzavarta a dolog, a kísérők jó szándékát és megértését mutatja, hogy nem történt emiatt óvás. Összességében jónak mondható az éjszakai, sajnálom is, hogy nem mentem végig a pályán. Ennek oka, hogy mind a két lámpámat elkérték a lányok és ilyenkor a csapat jó szereplése fontosabb, mint a kísérő szórakozása. Elméleti verseny Az elméleti versenyen a csapatok színes! képanyagot tartalmazó, igen színvonalas feladatsort kaptak. Arányosan oszlottak meg a kérdések a Zempléni-hegységgel foglalkozó és a természetjárás általános témái között. Azok a csapatok, melyek foglalkoztak az internetes feladatokkal, jobban teljesítettek. Külön kiemelném, hogy a netes feladatok nem egy az egyben találhatók az elméleti versenyfeladatokban, hanem alkalmazás jelleggel, ügyesen beépítve. Nappali verseny A versenyt sárospataki túraversenyző barátaink rendezték, érződött a többéves rendezői tapasztalat. A pálya kétféle térképű megadása meglepett bennünket, szerintem a szabályzat nem teszi kötelező jellegűvé ezt a megoldást. A pályát jól megtűzdelték feladatokkal, de érzésem szerint a feladatmegoldásra adott idő túraversenyesre sikerült, a csapatok a pályán időhiánnyal küzdöttek. A jó eredmény eléréséhez nagy menettempóra volt szükség, amit az utakon lévő óriási sár nehezített. A kísérői csapattal mentem a versenyzők után. A Murittákat az 5. pontnál értük utol és tartottuk bennük a lelket, s mivel nem előzhettük meg őket, mi is szorgalmasan gyűjtöttük az időhibát. A feladatok közül azért néhánynál némi pontatlanságot tapasztaltam. Az iránymérésnél precíziós tájolóval 116 fokot mértem és ez a rendezők által mért 109 foktól túlzott eltérés. Az irányfésűnél induló határkaró számolásos feladatot szerencsésebb lett volna külön térképi feladatszámmal ellátni és a menettáblázatban erre külön feladatmegoldási időt adni, mert így ez a feladat és az 5. sz. ellenőrző pont összeolvadt. Ennek ellenére odafigyeléssel hibátlanul meg lehetett oldani. Igen jónak tartom a térképi átvezetést az időmérő ponttal, így nem okozott gondot a csapatoknak átállni a turistatérképre. Az utolsó feladat a Rudabányácska széli távolságfésűnél nem vettem észre, hogy a kezdő bója nem a stekknél van kihelyezve (az IFU észrevette és szóvá tette), kellően elfáradva, a lejtős, sáros úton az ilyen mérés eredménye amúgy is esetleges, örültem, hogy a távolság a bójasorra jött ki, de persze nem a helyes bójára. Szép pályán ötletes feladatokat oldottunk meg, köszönet a SESE rendezői gárdájának! Városismereti verseny Az összetettben előnnyel, de szokásos izgalommal vártuk a „lyukas” versenyszámunkat. (A lányokat nem bírom rávenni, hogy Egerben városismereti versenyen induljanak, valahogy nem szeretik.) Már az előző esti időjárás sem ígért sok jót, így reggel a csodálkozás ellenére kiadtam: esőkabát, esernyő, esővédő fólia, vékony pulcsi! Indultunk a vár felé a kísérőkkel, az eső egyre szaporábban esett. A parkolóban az összes csapat túl volt a rajton, rövid egyeztetés a rendezőkkel: sok gyerek egy szál pólóban nyomja, mi legyen, várjunk vagy szakítsuk félbe a versenyt, kivéve a városismeretit az összetettből is? Senki nem javasol érdemben semmit, átfut rajtam, hogy a városismereti törlése esetén simán nyerjük az összetettet, de nem az én tisztem eldönteni ezt. Utólag örülök, hogy a folytatás mellett döntöttek! Itt is, ott is látunk csapatokat, akik fedezékbe bújva írnak a lapokra, majd látom az egyik „Múmiát”, aki visszafelé rohan a rajtba… (????) Kommunikáció kizárt, így ideig elmélkedek: mit ronthattak el? Rákócziak ősi fészkét sem kímélik az elemek, a Vörös-torony beázása miatti részleges látogatás után a közeli borospincében lazítunk. A kemping felé tartva még mindig esett, elázott, nem túl vidám csapatok botorkálnak befelé. Este a rendezők ismét kiszivárogtatják az eredményt, sőt kihelyezik. Lányaink a nagy ünneplésbe belefáradva éjjel 3-kor kerülnek ágyba. Teljesítménytúra, avagy felsülésünk története Többekben felmerült, hogyan lehetne a túra jelentőségét emelni, azaz, hogy mindegyik csapat elinduljon az ismert helyezési számától függetlenül. Erre pillanatnyilag nincs ötletem, de a statisztikák azt mutatják, hogy a csapatok 90 %-a részt vesz a programon. A 4 alapversenyszám elég sokat kivesz a gyerekekből, a teljesítménytúra szerencsésebb, ha megmarad levezető jellegűnek. Küszködve kelünk, azután nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna. Kezdjük a reggellel. A késői elalvás megtette a hatását, nehezen verek lelket a Múmiákba, utolsó tedotos csapatként rajtolunk. Az indítóban két fő igyekszik elrajtoltatni a népes mezőnyt, talán a rázúduló tömeg miatt nem a kategóriák szerint adja ki a rajtszámokat, hanem folyamatosan. Ez a tévedés, mint napközben kiderült, az ellenőrző pontok munkáját nagyon megnehezítette. Szóval ballagunk az éjszakain jól megismert úton, ekkor Brigi visszaszalad a mobiljáért, mert szerinte létfontosságú a túra teljesítéséhez. Sikeresen átkelünk a 37-esen, közben beérnek a tegyotosok, együtt nyomjuk a Tengerszemig. Vanda és Bianka korábban kiment erre a pontra, besegít, itt 15 percig hezitálnak, hogy jöjjenek-e velünk, végül öten megyünk tovább, csakhogy… a piros sávot elérve lazán balra fordulunk a térkép ellenőrzése nélkül s jó km-t haladva vesszük észre, hogy Sárospatak felé tapossuk a sarat. Úgy döntünk, hogy egy átkötő utat választunk a piros sávhoz, de ahogy lenni szokott, a térkép pontatlansága miatt a földút nem a kívánt irányba kanyarodik. Letérünk és olyan elképesztően sáros, aljnövényzettel benőtt helyeken csatangolunk, melyen a vaddisznók is lábujjhegyen közlekednek. Nagy nehezen megtaláljuk a jelzést és kicsit feljebb az ellenőrző pont helyét. Még negyedóránk lenne a zárásig, de innen már elmentek. Ekkor a lányok úgy döntenek, hogy ebből nekik elég volt, visszamennek a Tengerszemhez, majd le a városba. Egyedül nyomom tovább észak felé. Feltűnik, hogy a piros jelzés pont a nagyobb elágazásokban hiányzik, s csak távolabb lelhető meg. Utolérem az egyik kísérős csapatot, melynek vezetője a szemközti dombot mássza rossz irányba, majd eltűnik a tetőn. Meghagyom a gyerekeknek, hogy merre a jó út, hamarosan el is érem az ellenőrző pontot, itt két fiatal harcol a kiadott rajtszámokkal, mindenesetre a náluk lévő lap javítgatással tele. Tovább a hiányos piroson a kékig, majd le a kék négyzeten (ez is hiányosan indul) a rudabányácskai tavakig. Az ellenőrző ponton panaszkodnak, hogy a rajtszám alapján fogalmuk sem volt, hogy ki táboros és ki külsős, az ennivaló elfogyott. De nem baj, mert hosszú túrán müzli szeleteket és aszalt gyümölcsöt szoktam enni és hoztam magammal. A falutól meredeken emelkedik az út a Vörös-nyeregig, innen a zöld sáv helyén fehér alap, többeket megzavar, keresik a Szár-hegyet. Az egyik csomópontban Lehoczki Zolit találom, eszmét cserélünk a jelzések pontatlansága végett. Keserves hegymászás következik a Kálvária tetejére, itt több csapat elhúz mellettem. Mivel a pontőrök a rendezői pólót levéve napoznak, hirtelen nem tudni, hogy ki pontőr és ki túrázó. Némi lendületet véve visszajutok a Vörös-nyeregbe, innen csakhamar igen meredekké válik a sziklás ösvény, ez már a Magas-hegy oldala. A kilátóból pazar körpanoráma nyílik. Mivel jó időt jöttem, nem kell lefelé rohannom. Látom, hogy egy vendég társaság a libegőt használva rövidít lefelé. Leérek a Hotel Hunorhoz, ahol igényes emléklapot és kitűzőt kapok. Vételezek egy sört, majd szemtelenül beszállok a kiérkező kisbuszba. Visszagondolva szerencsénk volt, hogy a túra eredmény(telenség)e nem változtatott az összetetten, tanulság, hogy ismeretlen helyen ne túrázzunk rutinból, és előtte aludjuk ki magunkat. Este persze nagy az öröm az eredményhirdetésnél, és tényleg színvonalas a koncert, amíg a többi kempingező meg nem unja a hangos zenét. Azzal zárom ezt a félig elemző, félig beszámoló jellegű írást, hogy megköszönjem Emőnek, Lajosnak és Zolinak a jól sikerült találkozót. Rengeteg munkát fordítottak a szervezésre, merték rábízni a két terepversenyt külsős szakemberekre. Alig pihentek, hogy a feladatlapok ki legyenek javítva, az eredmények időben ki legyenek helyezve. Mindezt jó kedvvel, derűsen tették, ami a legjobb rendezők sajátja. Köszönöm, hogy részese lehettem a találkozónak. Viszontlátásra jövőre, a kies Balaton partján. A térképet elnézve kiváló, a tóra nyíló kilátások láncolatát nyújtó teljesítménytúrát lehet szervezni. Benkó Zsolt Kárpát Egyesület Eger |
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
Természetjáró Fiatalok Szövetsége 1146 Budapest, Thököly út 58-60. I/107. JOGI INFORMÁCIÓK Jogi státusz: Önálló jogi személy A weboldal látványát és összeállítását készítette: e-mail:Kriston Zoltán, © 2010-2011 |
![]() |




