Keresés

huenfrderu

Az Ifjúsági Természetjárásért Életműdíjak, Díjak és Emlékplakettek átadása

 

p3040461 eredmny

Ifjúsági Természetjárásért Emlékplakett kitüntetésben részesült Juhász Árpád a Kispesti Gábor Áron majd a Kispesti Ady Endre Általános Iskolák nyugalmazott testnevelő tanára.

A díjat átadta: Németh Imre, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökségi tagja

Juhász Árpád 1995-ben kapcsolódott be az ifjúsági természetjárásba, tanítványaival rendszeres résztvevője volt a Gémes TE által szervezett kerületi szintű túráknak, versenyeknek. A Gábor Áron Iskolával 1995-től 2007-ig a kerületi túrapontversenyen 12-ből 11 alkalommal nyerték el az éves összesített első helyezésért járó kupát. Új iskolájában is azonnal megkedveltette a gyerekekkel a túrázást, rendszeresen részt vettek a kerületi nyílt túrákon és a budapesti tájékozódási versenyeken. Az Ady Iskola csapata 2015-ben megnyerte a TEGYOT összesített versenyét.

 

Ifjúsági Természetjárásért Emlékplakett kitüntetésben részesült Vizi Tibor a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola természetismeret- biológia- történelem szakos tanára.

p3040459 eredmnyA díjat átadta: Németh Imre, a Magyar Természetjáró Szövetség elnökségi tagja

Vizi Tibor tanárként a tanulók környezettudatos nevelésére törökszik. A természet szeretete és a természetjárás a magánéletének is része. Az iskolában is bekapcsolódott a természetjárást népszerűsítők közé, az iskolai szervezésű túrákon többször vállalt túravezetést. A TFSZ és a Pesti Barnabás Élelmiszeripari Szakképző Iskola közös rendezésű Dűlőkeresztelő teljesítménytúrájánál aktív szerepet vállal. 2011-től napjainkig ő járja be előzetesen a túrák útvonalát, és igen igényes, szakmailag alapos, szinte irodalmi igényű útvonalleírásokat készít. 

Ifjúsági Természetjárásért Díj kitüntetésben részesült Tóth Tibor a szentesi Horváth Mihály Gimnázium tanára.

p3040477 eredmnyA díjat átadta: Kovács Dezső, a Természetjáró Fiatalok Szövetsége tiszteletbeli elnöke

Tóth Tibor 1988 óta a szentesi gimnázium tanára, ahol ekkortól rendszeressé váltak a vízitúrák, gyalogtúrák. 1991-ben egy 8 kenuból álló saját hajóparkot hozott létre. Diákjaival együtt bekapcsolódott a környék túramozgalmaiba. 1993-tól diákcsoportokkal együtt bejárta az Országos Kék Túrát, a Dél-Dunántúli Kék Túrát, a Vízi Nagy Kört, az Alföldi Kék túrát, és több alkalommal túráztak a Tisza alsó szakaszán. Eközben a diákjait is bevonva másodszor is teljesíti az Országos Kék Túrát. Rendszeresen részt vesz a Szentes város szervezésében zajló október 23-ai 23 órás kerékpáros túraversenyen és az iskola 150 éves évfordulója óta minden évben a gimnázium tanulóival leteker annyi km-t ahányadik tanév elkezdődik.  1996-tól sítáborokat is szervez. 27 év alatt 4021 km-t evezett, 2133 km-t gyalogolt, 67 napot síelt, 11 órát barlangászott, 3180 km-t kerékpározott a diákjaival.

 

 

 

p3040495 eredmny

Ifjúsági Természetjárásért Díj kitüntetésben részesült Tóth Lajos a budapesti Pannónia Középiskolás Kollégium tanára.

A díjat átadta: Kovács Dezső, a Természetjáró Fiatalok Szövetsége tiszteletbeli elnöke

Tóth Lajos 1975 óta rendszeresen viszi a gyerekeket a Budapesti Természetbarát Sportszövetség Ifjúsági Bizottságának rendezvényeire. Az elmúlt években valamennyi rendezvényen ott voltak. Rendszeresen járnak teljesítménytúrákra is. Lelkiismeretesen felkészíti a hátrányosabb helyzetű gyerekeket is a versenyekre, túrákra, bejárja előre az útvonalat, nem akarja, hogy a gyerekek kudarcként éljék meg a versenyzést. A XIII. kerületi Természetbarát Bizottság rendezvényein is rendszeresen részt vett a gyerekekkel és a szervezésekben is sokat segített. 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ifjúsági Természetjárásért Életműdíj kitüntetésben részesült Spátay Tamás a Pesterzsébeti József Attila Általános iskola nyugalmazott biológia-földrajz szakos tanára.

p3040485 eredmnyA díjat átadta: Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnöke

Spátay Tamás 1968-ban végzett a Szegedi Tanárképző Főiskolán. Természetjáró tevékenysége 1975-től számítható amikor a Pesterzsébeti József Attila Általános Iskolába került. Itt kezdte a gyereket túrázni hordani, vezette az iskola túraszakkörét. Havonta egy alkalommal mentek a Budai-hegységbe, Pilisbe, Börzsönybe, Később ezeknek a túráknak a csúcspontja lett a TEGYOT. Ide azokat a gyerekeket vitte, akik egész évben jártak vele túrázni. Az iskola csatlakozott a BTSSZ ifjúsági bizottsága által kiírt éves túrapontversenyhez, ahol túrákon, tájékozódási és városismereti versenyeken vett részt csapataival. Nyugdíjazása után is ebben a bizottságban tevékenykedik, Dezső bácsinak segít, mint szervező.

 

 

 

Ifjúsági Természetjárásért Életműdíj kitüntetésben részesült Papp László az Egri Tanárképző Főiskola Gyakorlóiskolájának nyugdíjas tanára, a Heves Megyei Természetbarát Szövetség főtitkára.

A díjat átadta: Thuróczy Lajos, a Magyar Természetjáró Szövetség tiszteletbeli elnökep3040498 eredmny

Papp László 1972-től Balassagyarmaton, majd 1976-tól Egerben pedagógusként irányította a diákságot a természetjárás irányába. A különböző versenyeken, találkozókon 1982-től sok tanulóval és eredményesen vett részt diákjaival. A TFSZ alapítóinak nemzedékéhez tartozik, 4 éven keresztül TFSZ elnökségi tag is volt. A megyei rendezvények mellett a TFSZ központi rendezvényeinek szervezésében is aktív szerepet vállalt: 1999-ben, 2007-ben és 2016-ban TEGYOT- TEDOT rendező, 2004-ben és 2014-ben az IVOT főszervezője volt. 1990 óta a megyei szövetségben elnökségi tagként, 2002-től főtitkárként az ifjúsági ügyekkel foglalkozik.  Elsők között kapta meg 2001-ben az Ifjúsági Természetjárásért Díjat. A TFSZ történetében az első, aki a Díj elnyerése után az Életműdíjat is megkapta.

Népszerű címkék

Nem találhatók címkék.