Keresés

huenfrderu

BESZÁMOLÓ

A 2015-ös természetjáró találkozónk szervezése kicsit nehezen indult. Hagyományosan az előző évi TEGYOT-TEDOT záróünnepségén szoktuk a következő év rendezőjét és helyszínét kihirdetni. Ez 2014-ben elmaradt. A jelentkező Szekszárdi Ifjúsági Unió ugyanis kis türelmet kért, hogy az elképzelt terveit biztos anyagi háttérrel oldhassa meg. Kivártunk! Az IFU-sok még a 2014. november elején megrendezett Ifjúsági Vezetők Országos Találkozóján is bemutatták terveiket, és keresték a megvalósításhoz a forrásokat. Azonban a támogatók hiánya, a pályázatok alacsony nyerési esélye kockázatossá tette a rendezvény költségeinek megszokott nagyságrenden tartását, így nem merték bevállalni a rendezvényt. 2014. novemberében lemondták a találkozó megrendezését.

A Természetjáró Fiatalok Szövetségének (TFSZ) vezetősége, hogy a 25 éve minden évben megrendezett ifjúsági találkozó ne maradjon el 2015-ben magára vállalta a Természetjáró Gyerekek és Diákok 26. Országos Találkozójának megszervezését. A szervezést rohammunkában kezdtük meg 2014 végén. Első feladat a helyszín megtalálása volt. Evidensnek tűnt, hogy a főváros környékén keressünk helyszínt, hiszen ezt egyrészt jól ismerjük, számos versenyhelyszín lehetőség van, és nem kell utazni az egyes programok megszervezése, feladatok ellátása érdekében. A résztvevők költségeinek alacsonyan tartása érdekében olyan táborhelyet kellett keresni, ahol olcsó a szállás, és étkezési lehetőség is van. Két tábor került számításba a cserkészek Júlia majori tábora és a Csillebérci volt Úttörőváros, mivel ezek környékén található olyan erdő, ahol tájékozódási túraversenyek pályái kialakíthatók. Ár-értékarányban az utóbbi találtuk megfelelőbbnek, ráadásul itt a KFKI területén működő FHGASZTRO Kft. az étkezést is jó áron biztosította.

Ez után már bátran tudtuk tájékoztatni tagszervezeteinket, hogy a rendezvény nem marad el: a szokott időben (június 28. és július 3. között) a Természetjáró Fiatalok Szövetsége szervezésében lesz Csillebércen.

És akkor elindult a munka dandárja. A rendezvény, az egyes hagyományos versenyek megszervezése mellett legfontosabb feladatunk támogatok, szponzorok keresése volt, mivel a tábor gyerekek által fizetendő költségét a szokott 20 000 Ft környékére szerettük volna leszorítani. És szerencsére sikerült. Támogatást nyertünk a Köztársasági Elnöki Hivataltól, ahonnan a szabadidős programok költségeinek fedezetét kaptuk; a Norvég Civil Alaptól, ők a kísérők és rendezők költségeinek (szállás és étkezési díjának) felét biztosították; valamint a MAVIR Zrt.-től, akik a nevezési költségek egy részét vállalták át. Így tagszervezeteink tagjainak 21 000 Ft-ot kellett fizetni a 6 napos találkozó részvételi díjaként.

A versenyek szervezésébe egyik tagszervezetünket a Gémes Természetjáró Egyesületet vontuk be. Ők - Dravecz Ferenc vezetésével - szervezték meg az éjszaki és a nappali tájékozódási túraversenyünket, valamint nagyobb részben a teljesítménytúrát. A tábor ideje alatt a versenyek lebonyolításában is segítettek. Köszönet érte!

Aztán jött egy nap, ami erősen kétségessé tette terveink megvalósíthatóságát. 2014. december elsején a lehulló csapadék és a hideg katasztrófahelyzetet alakított ki, a jég a fák ágaira fagyott, fák, oszlopok dőltek ki, vezetékek szakadtak le, az erdő szinte letarolódott és teljesen járhatatlanná vált kiválasztott helyszínünk környékén. Bár még egy fél év volt hátra, de kicsit kétségbeestünk, lehet-e versenyezni ilyen körülmények között.


PICT0144.JPG

fotó a katasztrófáról

Szerencsére a nagyobb utakat az erdészek hamar felszabadították, és így versenyterveink kis módosítással (pl. csak utakon megoldható feladatok kijelölésével) megvalósíthatóvá vált, a tábor környékén az éjszakai és nappali versenypályák kialakíthatók voltak.

Persze még számos kisebb-nagyobb feladat várt a rendezőkre a tábor logójának megtervezésétől, a menü egyeztetésén, a pólók és kitűzők megrendelésén keresztül, a szabadidős programok megszervezéséig …. és persze még sorolhatnánk. Izgatottságunk egyre nőtt, a végén már számoltuk a napokat. Azért még az utolsó hétvégére is jutott egy kis feladat. Az éjszakai versenypálya egy részéről a decemberben kidőlt fákat nem takarították el (állítólag a terület magántulajdon, de a gazda nem fellelhető). Így néhányan a szervezők közül kihúzkodtuk az ágakat, megtisztítottuk az utakat, hogy éjszaka ne akadjanak fenn rajta a gyerekek.

 

tegyot-tedot címkék

{component index.php?option=com_fjrelated&view=fjrelated&layout=blog&Ittemid=3849}

Népszerű címkék

Nem találhatók címkék.

Együttműködő Partnereink

 Térképeket a rendezvényre a Cartographia kft.-t biztosítja.

Köszönjük támogatásukat.

logo ketsoros300btssz logo 25pemesz_logoPest Megyei Szabadidősport Szövetségntp logopmgyia logoPest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványdiaksport_logo.jpglogo-mob-slogen-2.pngiynf_logo.pnggolding_logo_hosszu.jpgKarpatok_cmyk.jpgEGT_NCTA.jpgnea-01.jpg