Keresés

huenfrderu

TFSZ: A TFSZ programjairó kellene 5 perces videó!!!!

Kedves Projektmegvalósító!

Mivel számos kérés érkezett felénk a videópályázat leadási határidejének módosítására vonatkozóan, ezért a videópályázatok beérkezésének határidejét 2016. május 30. 17 órára módosítottuk. A jelzett időpontnál később érkező jelentkezéseket semmilyen körülmények között nem áll módunkban befogadni.

Üdvözlettel,

a lebonyolító alapítványok

 

 

Felhívnád a figyelmet ügyekre, amelyekről ritkán esik szó? Láthatóvá tennél akciókat és találkozásokat, melyekkel közös világunkat formáljátok? Megmutatnád a világnak, hogy min dolgoztok és hogyan?

Az Ökotárs Alapítvány az Autonómia Alapítvánnyal, a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvánnyal és a Kárpátok Alapítvány-Magyarországgal közösen videó pályázatot hirdet a Norvég Civil Támogatási Alapból korábban támogatást nyert szervezetek számára az általuk végzett munka és képviselt ügyek rövid kisfilmekben való megmutatására. A beküldött és szakmai szempontok szerint kiválasztott videók közönségszavazásra kerülnek, a legnépszerűbb videók díjazásban részesülnek.

Mit várunk:

1. Egy maximum 5 perces (minimum 720p minőségű MP4 formátumú) videót, amely

• közérthető formában mutatja be valamely NCTA által támogatott projekt keretében megvalósult akciót;

• az NCTA alapértékeinek megfelelő üzenetet hordoz.

2. Továbbá egy, a videókhoz kapcsolódó leírást a projektről, akcióról, ügyről, illetve díjazás esetén annak felhasználási tervéről (ld. alább). A pályázatok videó megosztóra feltöltött linkjét, valamint a kapcsolódó leírást (maximum 1000 karakteres szöveg a kapcsolódó eseményről, projektről, társadalmi ügyről, illetve maximum 500 karakteres szöveg arra vonatkozóan, hogy mire használnák fel az díjat annak elnyerése esetén) tartalmazó pályázati adatlapot a pályázók az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre tudják elküldeni.

A pályázó – az adatlap részeként elérhető - nyilatkozatban felelősséget vállal arra vonatkozóan, hogy a videó saját jogtulajdona, az abban felhasznált képi és hangi anyagok jogtiszták, és hogy a videóban megjelenő személyek a felvételhez, valamint annak terjesztéséhez hozzájárultak. A pályázó hozzájárul a videó – nem üzleti céllal történő – nyilvánossá tételéhez és terjesztéséhez az NCTA és az EEA Grants kommunikációs csatornáin. A pályázó továbbá vállalja, hogy amennyiben az általa beküldött videót eredeti formátumban (minimum 720p minőségű MP4 formátum) bekéri a pályáztató, azt eljuttatja a számára.

Minden pályázó szervezet csak egy videóval pályázhat.

A pályázati adatlap és nyilatkozat elérhető itt >>> és itt >>>

Az adatlapot kitöltve DOC formátumban, és kitöltve, aláírva PDF formátumban is kérjük benyújtani!

Pályázat/videók beküldésének időszaka: 2016. március 17. – 2016. május 15. 17:00 között - határidő módosítva: 2016. május 30. 17h

A pályázattal kapcsolatos további kérdéseket, észrevételeket az Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. email címre várjuk.

Elbírálás:

A beküldött videók közül háromtagú – lebonyolító alapítványok két munkatársából valamint egy fő külső szakértőből álló – zsűri választ ki 10-20 alkotást az alábbi szempontok szerint.

- bemutatott akció, projekt, ügy hitelessége, eredményessége és kapcsolódása az NCTA alapértékeihez és céljaihoz;

- a videó képi és hangi minősége;

- a videó közérthetősége és befogadhatósága;

- a videó által bemutatott ügy, aktivitás innovatív jellege, valamint különlegessége a többi beküldött videóhoz képest.

Az elbírálás során előnyt jelent, ha:

- a projekt célcsoportjának tagjai aktívan részt vettek a videó elkészítésében.

A zsűri fenntartja a jogot, hogy a szavazásra bocsátott videókat – szükség esetén – külön kategóriákban indítja, illetve az alábbi díjak mellett különdíjat is megítéljen.

Szavazás:

A zsűri által kiválasztott videók 2016. augusztus 30-án internetes közönségszavazásra kerülnek. Minden szavazó legfeljebb három videóra adhatja le szavazatát. A szavazás 2016. október 20-án zárul. A legtöbb szavazatot nyerő videók díjban részesülnek.

Díjak:

A győztes és helyezett videókat beküldő szervezetek természetbeni adományként szervezetfejlesztési képzést nyernek, általuk kiválasztott témakörben (pl. stratégiatervezés, kommunikáció, forrásszerzés, facilitálás, csapat- és vezetőképzés – a szervezet igényei szerint) az alábbi értékben:

1. díj: 600.000 Ft

2. díj: 400.000 Ft

3. díj: 300.000 Ft

4. díj: 200.000 Ft

(A választott témakört a pályázatban meg kell jelölni, rövid indoklással együtt. A munkát elvégző szervezetfejlesztővel/tanácsadóval az Ökotárs Alapítvány fog szerződést kötni.)

A díjak 2016. őszén kerülnek átadásra.

Pályázatfigyelő
A Felhívás indokoltságát a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program "K+I infrastruktúra és kapacitás megerősítése a nemzetközi kiválóság érdekében” illetve "Stratégiai K+I együttműködések és kezdeményezések támogatása” intézkedése jelenti. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ....

A pályázat benyújtásának határideje:

A jelöléseket kérjük legkésőbb 2016. május 1.-ig juttassák el a szövetségünkhöz.

JELŐLŐLAP:

  • Ifjúsági Természetjárásért Emlékplakettre,  Díjra , Életműdíjra 2015

    (A megfelelő aláhúzandó!)

  • A Díj évente kerül kiosztásra. Egy évben maximum 3 Díj és 5 Emlékplakett osztható ki az ifjúsági természetjárás fejlesztésének területén, a kiosztást megelőző évben, illetve években végzett kimagasló eredmények elismerésére.

  • A Díjat magánszemélyek kaphatják meg. Egy személy csak egyszer válaszható Díjra, kivéve az Életműdíjat.
  • Az ifjúsági természetjárás területén végzett legalább 25 éves példaértékű munka esetén magánszemélyek részére Életműdíj adományozható. Életműdíjat kaphat olyan személy is, aki ezt megelőzően részesült Ifjúsági Természetjárásért Díjban. Az Életműdíj benne foglaltatik az évente kiosztható 3 díjban.
  • A Díj olyan magánszemélynek adományozható, aki etikailag fedhetetlen, szakmai munkáját pártpolitikától függetlenül, integráló jelleggel, az ifjúsági korosztály számára pozitív példát mutatva végzi.
  • A jelölés nyilvános, a díjazottakra bárki tehet jelölést, egy jelölő azonban csak 5 díjazottra tehet javaslatot. Többszörös jelölés esetén a jelölő minden jelölése érvénytelenné válik.
  • Kérjük eljuttatni a TFSZ címére :
    1701 Budapest, Pf. 97/2 vagy a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. e-mail címre.
  • A jelölőlap letölthető a www.tfsz.hu honlapról.
  • A pályázat benyújtásának határideje:
  • A jelöléseket kérjük legkésőbb 2016. május 1.-ig juttassák el a szövetségünkhöz.
    2016. január 16.                                                                             Kriston Zoltán
  •                                                                                    Természetjáró Fiatalok Szövetsége

- 16 -

Pályázatfigyelő
Pályázati felhívás a 2016-os Messzehangzó Tehetséggondozó Nyári Táborokban való ingyenes részvételre....
Attachments:
Download this file (NEVEZÉSI lap alkotói p~.doc)NEVEZÉSI lap alkotói p~.doc[ ]34 kB

image001_masolat_masolat_masolat_masolat_masolat.gifMég egy esély a teásdoboznak, krémes tégelynek, pólónak, párnahuzatnak…

KEDVES DIÁKOK, FIATALOK!

A Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola alkotói pályázatot hirdet.

A pályázók köre: Budapest X. ill. XIX. kerületében lakó, vagy a kerület iskoláiban tanuló fiatalok Korcsoport: 14-18 év.

A pályázat címe, témája:Ez még jó valamire”. Hulladékból kreatív tárgyak készítése. 

A pályázat célja: a hulladéknak szánt tárgyak, dolgok, eszközök kreatív újragondolása, hasznosítása

 

Pályázati feltételek:

Pályázni lehet a megadott pályázati témakörben készített alkotásokkal.

Olyan munkákat várunk, amelyek az újrahasznosítás céljával és igényével készülnek, a közvetlen környezetünkben fellelhető, kidobásra ítélt, hulladéknak szánt tárgyak, dolgok, eszközök továbbélését segítik. Fontos, hogy a műalkotás megfeleljen a higiéniai elvárásoknak.

Nevezési feltételek:

Pályázni személyenként 1- 3 db alkotással lehet.

Nevezés:

A pályamunkák beküldése, benyújtása nevezési lappal együtt történik. E nélkül a nevezés érvénytelen.

Postai úton az alábbi címre: 

Tanext Akadémia Szakképző Iskola,  1107 Budapest, Üllői u. 132.

A csomagra kérjük ráírni: „Ez még jó valamire” alkotói pályázat.

Személyesen lehet átadni az alábbi címen:

Tanext Akadémia Szakképző Iskola Ügyfélszolgálata 1107 Budapest, Üllői u. 132.

Beküldési határidő: 2016. május 05. déli 12:00 óra

Értékelés, díjazás

A pályamunkákat szakmai zsűri értékeli.

Eredményhirdetés és díjátadás: 2016 május vége. A helyszínről és időpontról a díjazottak külön tájékoztatót kapnak.

A legjobb pályamunkákból kiállítás nyílik.

Az eredményeket a www.tfsz.hu weblapon tesszük közzé, a nyerteseket a megadott e-mail címen is értesítjük.

Díjazás: a zsűri által a legjobbnak ítélt tíz alkotás készítőjét tárgyjutalomban részesítjük. További díjak a felajánlások függvényében. Minden résztvevő kap emléklapot.

Tudnivalók:

A pályázó csak saját, eredeti munkájával nevezhet be a pályázatra. 

Tilos olyan munkával pályázni, amelyet nem a pályázó készített, és amely már más pályázaton részt vett. 

A pályázók nevezésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy beküldött alkotásaikat a Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a Tanext Akadémia Szakképző Iskola térítésmentesen felhasználja. A pályamunkákat – a szerző nevének megadásával – különböző internetes és nyomtatott anyagainkban használhatjuk fel.

Mindenkinek sikeres és tartalmas alkotómunkát kívánunk!

 

Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola

Szakmai együttműködő partnerek:

TermészetBÚVÁR Alapítvány és Magazin, Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A projekt adatai: IFJ-GY-15-B-24146 „Alkoss Te is közösséget!”

Pályázatfigyelő
A kiíró a Római Iskola hagyományának fenntartása érdekében a Római Magyar Akadémia képzőművészeti ösztöndíját újraalapította és a miniszteri keret...
Attachments:
Download this file (NEVEZÉSI lap fotópályá~.doc)NEVEZÉSI lap fotópályá~.doc[ ]34 kB

Itt a tavasz! Bizonyára jólesik kimozdulni lakásból, a falak közül! Induljatok, fedezzétek fel azt a helyet, ahol laktok, éltek, tanultok, kicsit más szemmel!image001_masolat_masolat_masolat_masolat.gif

 

A Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola fotópályázatot hirdet.

A pályázók köre: Budapest X. ill. XIX. kerületében lakó, vagy a kerület iskoláiban tanuló fiatalok Korcsoport: 14-18 év.

A pályázat címe, témája: „A szép” ott, ahol lakom. A lakóhelyem természeti, környezeti értékei

A pályázat célja: a szűkebb haza, a lakóhelyi környezet értékeinek felfedezése, dokumentálása és bemutatása.

Pályázati feltételek:

Pályázni lehet a megadott pályázati témakörben készített fotókkal.

Olyan fotókat várunk, amelyek a X., és XIX. kerületben készültek, amelyek a lakóhelyen, a lakókörnyezetben „a szépet, szépséget” mutatják meg: természeti és/vagy épített környezet, amely megragadja a készítőt, és azt a szépet, amit lát, mással is szeretné megosztani.

Nevezési feltételek:

Képek:

Pályázni személyenként 1- 3 db képpel lehet.

Képek: JPG formátum, min. 3 max. 6 MB.  

Más formátumú és méretű képet, ill. manipuláltakat nem fogadunk be a pályázatba.

A képfájlokat a beküldéshez azonosítóval el kell látni ebben a formában:

A kép címe, vezetéknév, keresztnév, sorszám:  „cím.vezetéknév.keresztnév.sorszám.jpg”. 

 

Nevezés:

Kérjük a nevezést e-mailben elküldeni az alábbi módon és formában:

Cím: titkarsag@tanext.hu e-mail címre. A tárgyban kérjük megjelölni: „A szép” ott, ahol lakom fotópályázat.

 A képek címét, készítésének helyét és idejét, körülményeit röviden, max. 300 karakterben meg kell írni.

Az e-mailhez kérjük csatolni a nevezési lapot és a képeket. Ezek nélkül a nevezés érvénytelen.

Beküldési határidő: 2016. május 05. déli 12:00 óra

Értékelés, díjazás

A képeket fotós és természetjáró szakmai zsűri értékeli.

Eredményhirdetés és díjátadás: 2016 május vége. A helyszínről és időpontról a díjazottak külön tájékoztatót kapnak.

A legjobb pályamunkákból kiállítás nyílik.

Az eredményeket a www.tfsz.hu weblapon tesszük közzé, a nyerteseket a megadott e-mail címen is értesítjük.

Díjazás: a zsűri által a legjobbnak ítélt tíz fotó készítőjét tárgyjutalomban részesítjük. További díjak a felajánlások függvényében. Minden résztvevő kap emléklapot.

Tudnivalók:

A pályázó csak saját, eredeti munkájával nevezhet be a pályázatra. 

Tilos olyan képpel pályázni, amelyet nem a pályázó készített, és amely már más pályázaton részt vett. A korrigált, manipulált (pl. Photoshop) képet kizárjuk a pályázatból.

A pályázók nevezésükkel hozzájárulnak ahhoz, hogy beküldött képeiket a Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a Tanext Akadémia Szakképző Iskola térítésmentesen felhasználja. A fotókat – a szerző nevének megadásával – különböző internetes és nyomtatott anyagainkban használhatjuk fel.

Mindenkinek sikeres és tartalmas alkotómunkát kívánunk!

 

Természetjáró Fiatalok Szövetsége és a TANEXT Akadémia Szakképző Iskola

Szakmai együttműködő partnerek:

TermészetBÚVÁR Alapítvány és Magazin, Kőrösi Csoma Sándor Kulturális Központ

A programváltozás jogát fenntartjuk!

A projekt adatai: IFJ-GY-15-B-24146 „Alkoss Te is közösséget!”

Pályázatfigyelő
A kiíró pályázatot hirdet innovatív ötleteken alapuló startup vállalkozások létrehozására vagy támogatására. A pályázaton 35 év alatti, a kerületben campusszal...
Kormányzati pályázatok
A Széchenyi 2020 keretében megjelent a „Kutatási infrastruktúra megerősítése – nemzetköziesedés, hálózatosodás” című (VEKOP-2.3.3-15 kódszámú) felhívás. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . ....
Pályázatfigyelő
A pályázat célja, hogy a pályázók saját, önállóan, (laikus által is) könnyen, tetszőlegesen szerkeszthető, korlátlanul bővíthető, korszerű, professzionális...

Népszerű címkék

Nem találhatók címkék.

Együttműködő Partnereink

 Térképeket a rendezvényre a Cartographia kft.-t biztosítja.

Köszönjük támogatásukat.

logo ketsoros300btssz logo 25pemesz_logoPest Megyei Szabadidősport Szövetségntp logopmgyia logoPest Megyei Gyermek és Ifjúsági Alapítványdiaksport_logo.jpglogo-mob-slogen-2.pngiynf_logo.pnggolding_logo_hosszu.jpgKarpatok_cmyk.jpgEGT_NCTA.jpgnea-01.jpg